Lindsay Lohan 1986 július 2-án született New Yorkban a büszke család legidősebb gyermekeként. Anyja Dina Lohan a Wall street-en dolgozott, most pedig lánya karrierjét irányítja. Apja Michael Lohan a Wall Street kereskedőjeként dolgozott, majd miután eladta a családi vállalatot, szintén a filmiparban kezdett el dolgozni. Lindsay-nek 3 testvére van : Michael, Aliana és Dakota akik az évek során mindenhova követték.
A karrierjét 3 évesen kezdte amikor is a Ford modell ügynökség őt választotta az első vöröshajú gyermek modellnek a világon. Hamar felfedezték tehetségét és ezután több mint 60 reklámban szerepelt. Forgatott például a Pizza Hut-nak, a Wendy's-nek, a Jello-nak és a Gap-nek.
Lindsay filmes bemutatkozás a The Parent Trap-ben volt ahol 2 ikerlányt kellett eljátszania: Hallie Parker-t és Annie James-t. Ebben a filmben pedig az öccse Michael is kapott szerepet. A filmnek akkora sikere volt hogy megkapta a Young Artist Award for Leading Actress amit filmbeli mostohaanyjával Jena Malone-al osztott meg és jelölték a YoungStar Award és a Blockbuster Entertainment Award-ra is. Majd 1999-ben Lindsay egy újabb filmet forgatott Life Size néven. 2001 júniusában pedig Lindsay a Get a Clue című film forgatását fejezte be. Ezután 2004 júliusában Lindsay a Freaky Friday-t (Nem férek a bőrödbe) című filmet forgatta le.
2002 szeptemberében Lindsay egyik legnagyobb álma teljesülhetett amikor ugyanis az Estefan Enterprise 5 lemezes szerződést ajánlott fel. 2003-ban Lindsay elfogadta a Confession of a Teenage Drama Queen főszerepét (amit eredetileg Hillary Duffnak szántak). Majd a Mean Girls (Bajos csajok) főszerepét ajánlották fel neki, ezután pedig a Dramarama szerepét vállalta el.
teljes név:Linsay Morganne Lohan
születés:1986.jullius 2
sz.hely:New-York
horoszkóp:ràk
magassàg:165cm
test súly:52kg
szereti a .....
-kosàrlabdàt
-rózsaszínt
-Puma,Nike és Abercrombie márkákat
màniàja a cipők gyüjtése, kb.50 pàr van a szekrényében
-szeret tàncolni
|